A diákigazolvány elkészítése

 Kérjük a tisztelt szülőket, hogy a beíratásra hozzák magukkal a gyermek NEK-adatlapját, melyet az okmányirodában lehet megigényelni.  A Nemzeti Egységes Kártyarendszer (NEK) adatlap szükséges a diákigazolvány elkészítéséhez.

Javasoljuk az okmányirodát felhívni időpont egyeztetés miatt, illetve azért, hogy tájékoztatást kapjanak arról, milyen iratok szükségesek az ügyintézéshez.

A NEK-adatlapról az iskolában másolat készül és a diákigazolvány igénylő portálon történik a megrendelés.

Az igazolvány elkészítése díjtalan.

 Diákigazolvány igénylésének menete

Tisztelt Szülők!

Az alábbiakban a 362/2011. (XII.) Kormányrendelet alapján tájékoztatom Önöket a diákigazolvánnyal kapcsolatos szabályról.

A rendelet 38. § alapján az intézmény köteles haladéktalanul bevonni, és ennek érdekében a jogosultat felszólítani a korábban kiadott oktatási igazolványának beszolgáltatására, amennyiben a tanuló jogviszonya megszűnik.
Abban az esetben, ha a szülő a diákigazolványt nem tudja leadni (pl. elveszett), erről írásbeli nyilatkozatot kell tennie.
A diákigazolvány leadásakor a tanuló igazolást kap, mely feljogosítja a kedvezmények igénybevételére.
Az intézmény a bevont oktatási igazolványt megsemmisíti, erről jegyzőkönyvet készít, majd az igazolvány egyedi azonosítóját 8 napon belül átadja az adatkezelőnek.

Dunavarsány, 2014. február 14.

Vas Zoltánné

igazgató

Elérhetőségek

Főépület
2336 Dunavarsány, Árpád u. 12.
Telefon: 24/ 511-150
06-70-382-3666
Fax: 24/ 511-151
E-mail: igazgato@arpadsuli.hu


Napközi épülete
2336 Dunavarsány,
Kossuth L. u. 33.
Telefon:06 24 511 171

Elemi iskola
2336 Dunavarsány,
Kossuth L. u. 35.
Telefon: 24/ 483-123

Nagyvarsányi épület
2336 Dunavarsány,
Bartók B. u. 25.
Telefon: 24/ 534-545
06-70-241 8502

Az intézmény fenntartója:
Szigetszentmiklósi Tankerületi Központ
2310 Szigetszentmiklós, ÁTI Sziget Ipari Park 1/A II. emelet
Telefon: 06-24/554-117
E-mail: annamaria.palos@klik.gov.hu
honlap: www.kk.gov.hu/szigetszentmiklos

Navigáció